Horváth András Dezső
Hermann Ildi: “Ott állt a lányom egy óriási, sötétszürke papírbölény előtt”
Fidelio.hu, 2012. december 20.
Hermann Ildi: “Ott állt a lányom egy óriási, sötétszürke papírbölény előtt”
Hermann Ildit idén tavasszal Nyaralók című sorozatáért az egyik legrangosabb fotóművészeti elismeréssel, Lucien Hervé- és Rodolf Hervé-díjjal tüntették ki Párizsban. A fényképekből nemrég könyv jelent meg, a Bálint Házban pedig január 13-ig kiállítás nyílt a művész Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotós mesterszakára készített diplomamunkájából, a Lányaink sorozatból.
– Miért kezdtél éppen gyerekeket fotózni?
– A lányom volt a fő inspiráció. A kiindulópont az volt, hogy más szemmel kezdtem el nézni a gyerekemet, nem pedig szülőként. Amióta megszületett, szürreális helyzetek egész sorozatával találkoztam. A sorozat első képe például egy szafariparkban készült, amelyet kifejezetten gyerekeknek találtak ki: az erdőben sétáltunk, ahol mindenféle állatok életnagyságú, papírból kivágott fotói vannak elrejtve a fák között. Egyszer csak ott állt a lányom egy óriási, sötétszürke papírbölény előtt. Ott kezdődött minden, a sorozat pedig azóta is folyamatosan bővül.
– Mennyire rendezed meg a képeket?
– A képek mindig valós szituációkból születnek. Folyamatosan figyelek, sokszor nálam van a kamera. Általában maguktól alakulnak ki ezek a helyzetek, néha alakítok rajtuk, elrendezem a gyerekeket, de a fontosabb az, hogy a különleges pillanatokat észrevegyem.
– A gyerekek nem nagyon mosolyognak. Tudatosan törekedtél a komolyságra?
– Az egyik képen egy szőke kislány látható, akit Finnországban fotóztam le. Nagyon szuggesztív jelenség, a tekintetéből árad a komolyság, a kezét ökölbe szorítja. A gyerek-mosoly képzettársítás túl egyszerű. Ők is komolyan veszik magukat, de mivel minden szülő a mosolygós kisgyerekét akarja viszontlátni a képeken, ezért beléjük rögzül, hogyha fotózzák őket, mosolyogniuk kell. Erről a babarózsaszín világról már sokat tudunk, én másra vagyok kíváncsi.
– A kiállítás talán legjobb képe igazi szociofotó. Van rajta kifli, nápolyi és szörp is.
– Azt hiszem, ez a kép mindent elmond a gyerekek világáról. Egy pizsamapartin készült, és ezt a mindenféle gyümölcsből és kiflicsücsökből álló installációt a vendéglátó gyerekek készítették a többi gyereknek.
– A képet nézve nem sok minden változott a gyerektáborokban 1971 óta.
– Nem áll tőlem távol azoknak a helyeknek a hangulata, ahol megállt az idő. Mindig próbálom észrevenni az apró részleteket, amelyekben rengeteg sztori és mondanivaló van. A Nyaralók sorozatnál sem csak házakat és embereket fotóztam, hanem elsőre jelentéktelennek tűnő dolgokat is. Csak így lehet bekerülni a kép alanyainak világába, legyenek azok gyerekek vagy szocialista nyaralóházak lakói.
– A gyerekek mellett állatok is feltűnnek: az egyik képen például egy kislány kibomló hajában gumioroszlánok és vízálló műanyag zebrák vannak.
– A szülő az állatvilágot is megkapja, egyfajta ráadásként a gyerek mellé. A mesék tele vannak állatokkal, amelyek tulajdonságokat személyesítenek meg, az Állatkert állatai mellett pedig ott vannak még a plüssállatok is. A gyerekek, különösen a lányok személyiségfejlődésében nagyon fontosak az állatok a gondoskodás miatt. Amikor pedig a gyereknek köszönhetően megjelennek egy lakásban, egészen váratlan, szürreális pozíciókban bukkanhatnak fel. A plasztikelefántok például a fürdőkád szélén, a szobanövények műdzsungelében.
– Ez a bájos abszurditás jelen van az említett Nyaralók sorozatban is.
– A férjemtől kaptam egy 1965-ben kiadott katalógust, amelyben húsz-harminc négyzetméteres nyaralók tervrajzai szerepeltek, olyan fantázianevekkel, mint például Bodza vagy Repkény. Az eredeti terv az volt, hogy megkeresem a megépült nyaralókat, így a Szentendrei-szigeten lévő házakat kezdtem el fotózni. Az első sorozatban három részre osztott képek voltak: a ház, a tulajdonos, és egy életkép a nyaraló enteriőrjéből.
– A szárazföldi nyaralók mellett álló Ladák, falhoz támasztott Csepelek mellett egy tó partján is fotóztál.
– Oroszlányban van egy hűtőtó, ahol a stégre épültek a faházak. Az emberek pedig ebben a teljesen abszurd környezetben, egy működő gyár melletti tóban horgásznak és úsznak. Amikor odamentem, el se tudtam képzelni, hogyan érezhetik jól magukat egy gyár közelében, de később én is ráéreztem a hangulatára.
– Akárcsak a párizsiak.
– Ők valószínűleg teljesen máshogy nézik a képeket. Nekik ez egy különös, furcsa világ, amire rácsodálkozhatnak. Nálunk inkább a nosztalgia dominál. Ez nekünk nem egzotikum, hanem a valóság, amelyben éltünk és élünk.