NHL, 2007
Az eddigi munkáimhoz képest ez a sorozat sokkal személyesebb hangvételű. 2007-ben, két hónappal a lányom születése után egy rosszindulatú daganatot találtak a mellkasomban. Az iszonyatos ijedtség után non-hodgkin limfómát (NHL) diagnosztizáltak. Nem mennék bele a betegség részleteibe, a lényeg az, hogy nagyon jó eséllyel gyógyítható, persze kemoterápia és sugárkezelés szükséges hozzá. Ezt az utat – aminek mára már remélhetőleg a végére értem (az orvosok 5 év tünetmentesség után mondják ki, hogy gyógyult valaki, nekem ebből négy telt le) – szerettem volna végigkövetni, (újra)értelmezni a fotó segítségével, ez által értelmet adni az értelmetlennek. Remélhetőleg évek múltán csak a képek fognak emlékeztetni erre a szörnyű betegségre. Számomra ez mindenképpen egy kísérlet volt, egy új élethelyzet feldolgozása új módszerekkel. A cél egy fotónapló készítése volt, melynek én vagyok a főszereplője. Úgy dokumentáltam végig ezt a néhány hónapot az életemből, hogy nem tudtam, mit hoz a holnap, mi lesz a betegség végkimenetele.
Hermann Ildi (In: Folyamatos jelen VI. – Megfigyelések (Bácsi Róbert László · Ember Sári · Fátyol Viola · Hermann Ildi), katalógus és kiállítássorozat (2011))
Kapcsolódó anyagok:
Kiállítás a Mai Manó Házban (NHL/Privát Képek. Hermann Ildi és Horváth M. Judit kiállítása, 2012. május 11 – június 17.)
Interjú Hermann Ildivel a sorozat Mai Manó Ház-beli kiállítása kapcsán (videó, 3:30 perc)
Somogyi Zsófia: Ahányan így együtt vagyunk… NHL/Privát Képek. Hermann Ildi és Horváth M. Judit kiállítása a Mai Manó Házban. Műértő, 2012/6.
Megfigyelések – Hermann Ildi. Mai Manó Ház blog, 2013. 06. 13. (Benne: Hermann Ildi bevezetőben idézett szövege és A Kiszámítható és kiszámíthatatlan határán. Horányi Attila szövege a Folyamatos jelen VI. kötetből.)
„A kezemben volt a kéthónapos kislányom, nem volt más választásom, mint meggyógyulni” Interjú Hermann Ildivel. nlc.hu, 2017. 09. 07. (https://nlc.hu/foto/20170907/a-kezemben-volt-a-kethonapos-kislanyom-nem-volt-mas-valasztasom-mint-meggyogyulni/)
Somogyi Zsófia: Az NHL sorozatról, elitmed.hu, 2020. március 20.
Legutóbbi hozzászólások