Közegben (2005) 

„A látásmód, amely Hermannra azután szinte védjegyként jellemző lesz, a Közeg című sorozatában tűnik fel, amelyben a „80-as éveket idéző, üres belső tereket látunk, melyeken a tárgyak egymáshoz való viszonyában a geometriai elrendezettség és szimmetria kap hangsúlyt”. Az ember alkotta terek és berendezéseik önálló rendje és világa válik láthatóvá ezeken a képeken, megmutatkozik sajátos esztétikai minőségük, és mindez éppen az emberi alak jelenléte nélküli teljes csendben és mozdulatlanságban tud megvalósulni. Ez alakul tovább a Közegben című sorozatban, ahol a hasonló szemlélettel láttatott tereket mintegy belakják a tárgyak, és megjelenik benne az azokat létrehozó/használó ember is, aki azonban ekkor még staffázs-figura. Mintázatként simul bele közegébe: nem a története, személyisége a fontos (akkor sem, amikor beállított pózban néz bele a kamerába), hanem mintegy irányjelzőként mutatja, hogyan viszonyul(hat) egymáshoz tér és ember. Nem írja felül a látványt, nem takarja ki megtalált és láthatóvá tett saját-világukat, inkább tovább részletezi azt, és egy új dimenziót, az abszurditásét hozza bele, vagy erősíti fel. A két forma (közeg és ember) találkozásának szürreális példái tárulnak elénk. A beállítások látszólagos keresetlensége és evidenciája mögött nagyon érzékeny komponálás van, amely megtalálta és kivágta a látványból azokat az együttállásokat, amelyek csak így, e nagyon erős kiemelő gesztus által lettek érdekessé annyira, hogy képekké váljanak. A jelentéktelen, nézegetésre, és főként megörökítésre általában nem érdemesített tárgyaink és tereink kapnak itt egészen új keretezést. Miközben alapvetően határozzák meg hétköznapjainkat mint azok díszletei, szemlélődésünk tárgyaiként nem, vagy ritkán jelennek meg. Ezt a váltást végzi el Hermann. Annyira erős ez a látásmód, hogy sok Hermann Ildi fotó megnézése alakítani képes a mi világra vetett saját pillantásunkat is. Ez az az alapvető képi nyelv, amely Hermann szinte minden művében meghatározó lesz, miközben tartalmi szempontból lényegi változásokon megy át. A fentiekkel ellentétben, a későbbi sorozatokban az első ránézésre ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló látvány komolyabb, olykor egészen súlyos tartalmakkal töltődik fel.”

Somogyi Zsófia (In: A nem fontos és a lényeges. Fotóművészet, 2019/1.)

Kapcsolódó anyagok: 

Somogyi Zsófia: Közegek és emberek. Lettre, 2012. tavasz.