Evi Fogalmam sincs, mit keres ma egy zsidó Magyarországon. Sokan el is jönnek, de rengetegen maradnak, talán mert ott az otthonuk. Tudod, minek hívtuk ezt a földhözragadtságot a harmincas években? Kredenckomplexusnak, mert amikor menekülnénk, nem vihetjük a kredencet,...

György 1944. Június 6-án a szegedi téglagyárba összegyűjtötték a környékbeli zsidókat, három hét múlva, július 1-jén pedig bevagonírozták őket, köztük anyámat, aki másnap megszült engem a vagonban. Szerencsére ott volt Nuszbaum Sanyi bácsi is, gyerekorvos, aki világra...

Imre bácsi Pesten születtem 1920-ban az Amerikai úti szeretetkórházban. Apám Losoncon született ortodox zsidó családban, az anyám szüleinél bérelt szobát Pesten, így ismerkedtek meg. ’14-ben bevonult katonának, rögtön fogságba esett, majd négy évig volt...