Bordács Andrea
TABUK NÉLKÜL NŐK A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETBEN A 2000-ES ÉVEKBEN.
epa.oszk.hu, 2019. március 01.
TABUK NÉLKÜL NŐK A MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉLETBEN A 2000-ES ÉVEKBEN.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1874-ben osztottak először diplomát, a végzősök közt egy női hallgató volt, Scheibert Antónia. A következő években átlagosan egy-két női művész szerzett diplomát évfolyamonként. Közülük az 1911-ben végzett Biczó Ilona az, akit a szakma a mai napig jegyez.
A 20. század első felében számottevően megnőtt a női művészhallgatók és alkotók száma, de szignifikáns változás a 60-as években születettek idején történt. Manapság, a 2000-es évektől, nemzetközi és hazai viszonylatban, illetve általában a felsőokta- tásban is magasabb a női hallgatók aránya.2 Ez a tendencia a művészeti pályákra kiemelten jellemző, ezekben az intézményekben jelen- tősen felülreprezentáltak a nők. Ez mindegyik hazai3 művészeti egyetemre, illetve a több- profilú, de művészeti vagy művészetközvetítő képzést nyújtó szakokra is igaz. Ugyan van néhány szak, mely több férfit vonz (építészet, médiadizájn), de az utóbbi években ezeken is megugrott a női hallgatók száma. A két klasz- szikus művészeti képzést nyújtó egyetemen is megfigyelhető ez az eltolódás. Pécsett átlagban 70 százalék, a MKE-n a 2000-es évek óta 50 százalék, a 2010-es évek óta 60 százalék feletti a női diákok aránya.4 Ennek a jelenségnek az elemzése egy másik tanulmány témája, de esetleg közrejátszhat az is, hogy a művészeti pálya nem kínál biztos megélhetést.
Tehát a 2000-es évektől a művészeti életben nagyjából azonos számban vesz részt a két nem. Ám ez azarány a különböző díjazások során a legkevésbé sem tükröződik – az 1950 óta adományozott Munkácsy-díj5 esetében például átlagban 7:1 a férfiak javára. Talán meglepő, hogy az arány a 90-es évek második felében volt a legrosszabb, noha a nőművészet akkor nyert legitimitást, s akkor volt a legtöbb ilyen témájú kiállítás. Kétségtelen, hogy az alkotók közt napjainkban megra- gadható nemi eltolódás a díjakban majd a 2030-as, 40-es években mutatkozhat meg, lévén az egy sikeres, következetes pálya elismerése.
Az intézményvezetők tekintetében országosan a művészeti intézmények a leginkább nyitottak a női vezetőkre. A LFZE és a MKE rektorai a tíz női rektorhoz tartoznak, szemben az 55 férfival.6 S más szakmákhoz képest a múzeumok és kiállítóhelyek élén is évek óta rendszeresen előfordulnak női igazgatók. Ugyanakkor felettébb érdekes, hogy a különböző női magazinok a „sikeres nők”-témában nem ezeket a számos szakmai díjat elnyerő hölgyeket mutatják be, hanem rendre csak celebkompatibiliseket szerepeltetnek, mást legfeljebb akkor, ha valami extrém dolog kapcsolható hozzá.
A művészeti színtér másik fontos terepén, a magángalériák szférájában a galériatulajdo- nosok neme kiegyensúlyozott számot mutat, ám ez nem mondható el az általuk menedzselt művészekről. Ez azért is meglepő, mivel a kereskedelmi galériákat gondolnám a legflexibi- lisebbnek. Noha elvileg ők reagálnak a leggyor- sabban és legfrissebben az új tendenciákra, a nemek aránya megközelítőleg sem jelenik meg a művészeik esetében, egyedül az Inda Galéria művészei közt található több női alkotó.7
A nőművészet különböző generációit, külö- nösen a 70-es évek óta, sokszor elemezték, számtalan tanulmány jelent meg róluk nemcsak a nemzetközi szakirodalomban, hanem magyarul is. (Az Új Művészet gondozásában hamarosan megjelenik Tatai Erzsébet A lehetetlen megkísértése. Alkotó nők – válogatott esszék és tanulmányok a kortárs művészetről című kötete, amely a témával fogalkozik. A szerk.) Az utóbbi évek kérdései azonban ritkábban váltak elemzés tárgyává.
A hazai nőművészeti jelenségek vizsgálatánál azért is érdemes a 2000-es ezredfordulót kiindulópontnak venni, mert az Ernst Múzeumban 2000-ben rendezett Második nem. Nőművészet Magyarországon 1960–2000 lezárt egy korszakot. Érdemes megnézni, hogy azóta mennyiben változtak azok a problémák, melyek a művészeket foglalkoztatják. Az,
hogy több a női hallgató az egyetemen, természetesen nem jelenti azt, hogy mindenki a női kérdésekkel foglalkozik – a legtöbben egyáltalán nem, vagy csupán egy-egy projekt erejéig fordítanak figyelmet a kérdésre.
Bár úgy tűnik, már mindent végigbeszéltek, a nemi identitással, valamint a nemek társadalmi szerepével kapcsolatos diskurzus továbbra is folyik. Az alkotók részéről egyre szisztematiku- sabban jelennek meg a társadalmi kérdésekre adott tudatosabb művészeti reflexiók.
Érdekes, hogy miközben a művek alapvetően a klasszikus társadalmi nemi sztereotípiákat, nemi szerepelvárásokat kritizálják, az érintett témák is többnyire a hagyományos női szerepekhez kapcsolódnak.
Az elmúlt közel 20 év egyik meghatározó fejle- ménye, hogy megszaporodtak a testkép- és női témájú kiállítások, sőt a férfi test kérdése is terítékre került. Ugyanakkor a nőművészettel kapcsolatosan tévedés lenne minden női alkotókat felsorakoztató kiállítást is ekként definiálni. Azok a tárlatok, ahol csak a kiállítók neme nő, ám a munkák nem reflektálnak semmilyen módon az őket érintő társadalmi kérdésekre, nem nőművészeti kiállítások.
Az utóbbi években fontos jelenség a 2011-ben megjelent feminista csoport, a Lilith öröksége, mely eredendően hét fővel indult, de a projektjeikben végül rendszeresen hárman vesznek részt: Fajgerné Dudás Andrea, Kusovszky Bea és Oláh Orsolya. Az alkotók saját munkásságukat a saját nevükkel, míg a közös kiállításokat és performanszokat a csoportnévvel jegyzik. A csoport legemlékezetesebb projektjei: a Pańska Skórka, ahol életnagyságú, önmagukról mintázott sütemény- szobrokat tálaltak fel hamvasztótálcákon, majd a Tiszta kezek című performansz és a Hősök neje című közös kiállításuk, melyben történelmi hőseink feleségeire fókuszáltak, akiknek a sorsa a legkevésbé sem volt rózsás.
A másik meghatározó tény a 2016-ban Oltai Kata által megnyitott, deklaráltan feminista galéria, a FERi, amely a tervek szerint közösségi és befogadó térként is működik. Az első, Something Old, Something New, Something Borrowed, Something Blue8 című kiállításuk csoportos bemutató volt. A lányokat
már gyermekkoruk óta a királykisasszonyos mesékkel és a neveléssel többnyire arra szocializálják, hogy az esküvőjükre mint életük legfontosabb napjára készüljenek, nem pedig arra, hogyan legyenek társai leendő férjüknek, s hogyan oldják meg a problémáikat. A FERiben nemcsak kiállításokat, hanem vetíté- seket és előadásokat is tartanak, valamint portfoliótanácsadás is folyik, jelenlegi kiállításuk, CsI Csapó Ida: Egy -né a sok közül9 a megbecsülés nélküli háziasszonyi szerepet járja körbe.
Szintén a házasság a témája Gőbölyös Luca Férjhez akarok menni című videójának és szakácskönyvszerű projektjének, melyben régi, népi szerelmi csábítási hiedelmeket keresztez napjaink médiavilágának párke- reső- és főzőshowműsoraival. A filmben műsorvezető módjára avat be a titkos praktikákba, melyet látványos csábítási szakácskönyv kísér.
A házasság és a háztartási munka Fajgerné munkásságában is megtalálható, ahol
egy páros kép egyikén ő alkot, s a férje porszívózik, a másikon a férje végez szellemi munkát, s ő vasal, mintegy az ideális munkamegosztást reprezentálva.
A házimunkát végző személy a privátszférát jelezve meztelenül látható. Legújabb projektje A háziasszony művészete című sorozat, amelyben a konyharuha absztrakt világára reflektál, és festményeket vasal vasaló formájúra vágott ecsetjével. Szintén ide tartoznak Szabó Eszter Ágnessel közös eat-art- (főző, lekvárt eltevő) performanszaik. Korábban Eperjesi Ágnes foglalkozott ezzel a témával a Heti étrend és a Szorgos kezek (2000) című sorozataiban, melyeknek nemcsak a témája, hanem retroikonokkal ábrázolt képi világa is külön- leges. Fabricus Anna Háztartási anyatigris című fotósorozatában a kisgyerekkel otthon maradó anya „multitasking” tevékenységét szemlélteti szarkasztikusan, mivel ezek az ártalmatlannak tűnő háztartási tárgyak valójában veszélyes eszközök is.
A gyerek mint téma számos más alkotónál is megjelenik. A velük kapcsolatos helyzetek sokszor megörökített jelenetek, ám hiányuk, a meddőség inkább titkolni való tabutéma, a műtéti beavatkozás vagy a mesterséges megtermékenyítés különösen. Ezt a mások által gondosan titkolt eseményt Fajgerné Dudás Andrea a festménye témájává teszi, s a beavatkozást végző orvost isteni hatalommal ruházza fel (Angyali üdvözlet). A megfogant, majd megszületett gyermek további képeinek válik inspirációjául.
Hermann Ildi a gyermeke születése után beteg lett, s ezt a privát traumát egy megható fotó- sorozatban (NHL) tette láthatóvá, ahogy az élet és a halál egyszerre próbál utat törni magának. Később a Mi lányaink-sorozatában szintén a lányára fókuszált.10 Gőbölyös Luca a gyermeke fotóinál (Háttér) viszont a 19. századi gyerek- fotók stílusát és szokását alkalmazta: mivel
a régi fotók hosszú expozíciós ideje miatt a csecsemőket nem tudták egyedül fényképezni, ezért a kitakart anyák ölében készültek a felvételek. A saját gyermeke születése után ezt a régi módszert idézte meg, a megszokott zárt tereket azonban turisták által tipikusan látogatott helyszínekre cserélte.
A társadalom és a média által elvárt nőkép egyik legkritikusabb terepe a társadalmi elvárásoknak és ideáknak megfelelő külső. Ráadásul az utóbbi években a közösségi média mint kommuniká- ciós eszköz vált a leginkább meghatározóvá, sőt irányítóvá, számos fenyegetés és kiszolgáltatottság melegágyává. A nőművészek legmarkánsabb témái közé tartozik továbbra is a média által sugallt, közízlést formáló kérdés. Bár ez korábban is fontos volt, de konkrétan a kövérség mégis tabutémának számított. A háj Fajgerné Dudás Andrea egyik központi témájává vált a Háj’m Vénusz című projektjében, amelyben a saját túlsúlyára is reflektál. Fajgerné nemzetközi viszonylatban is eredeti módon nyúl a női témákhoz, ráadásul úgy beszél tabukról, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna.
A túlsúlyos testtel foglalkozik a Lilith öröksége csoport 2016-os Terhelt has-performanszában is, Koleszár Kata pedig festményein tematizálja ugyanezt a problémakört. Ahhoz, hogy elégedetlenek legyünk saját testképünkkel, nem kell túlsúlyosnak lennünk, Kusovszky Bea olyan,
a testükkel szemben szorongásos viszonyban lévő nőket mutatott be, akiknek különben teljesen normál alkatuk van. Kusovszky új munkáinak a sajátossága a képek klasszikusan macsós, absztrakt expresszionista vagy pop-artos háttere.
Szintén az ideális nő témájához kötődik, bár kifejezetten az utóbbi években vált hangsúlyossá a szőrzet kérdése. Ez különösen annak fényében érdekes, hogy a szépség ideájáról szóló véleményekben rendre felmerül a természetesség követelménye. Ez már a 18. században is visszatérő téma volt: mi az, ami a termé- szethez s mi az, ami a kultúrához tartozik?
S míg manapság is fontos a természetesség eszménye, a szőrösség jószerivel mégis az ápolatlanság szinonimájává vált. Ezt tükrözi, hogy micsoda közfelháborodás kíséri, amikor szóba kerül a női szőrtelenítés elhagyása.11 Ez a probléma kerül elő Erdei Krisztina Antiglamour- sorozatának egyik darabján is. A sorozat a szépségideálokkal és a divattal szembemenő jeleneteket mutat be a leszaladt harisnyától kezdve számos kellemetlen helyzetig. Ám
úgy tűnik, a hónaljszőrzet talán oly tabutéma, hogy csak homályos kép által mutatható meg. Természetesen Fajgerné Dudás Andrea e témában sem megkerülhető. Az egyik önarc- képén a szemöldöke, „bajusza”, hónalja helyén a gyantázócsík látható a rajtaragadt, eltávolított szőrökkel. Ennek a témának Verebics Ágnes egy egész sorozatot szentelt, noha őt mániákusan nem foglalkoztatják a női testkép kérdései, és munkásságára inkább jellemző, hogy „a testek nála határtalanok, gyakran összemosódnak, összefolynak valaki/valami máséval, ezáltal
egy metamorfózis részesei.”12 A Hairy Gang a „haj, szőr, kultúra és természet fogalompárjait a nőiség vizuális reprezentációjának történetébe ágyazva vizsgálja.”13
Szintén nem volt korábban téma az öreg nő, legfeljebb az idő múlásának a jelképeként jelent meg. Gőbölyös Luca az Óbudai Társaskör Galériában mutatott be egy, az „öreg női testnek” szentelt projektet. A FERi galérianyitó kiállításán Gáldi Vinkó Andrea fotói szintén az idősödő női testet tematizálták.
A vállalt feminizmus és a női jogok kérdései a Lilith öröksége csoporton kívül Nagy Kriszta Liget Galéria-beli kiállításán jelentek meg hangsúlyosan. A párkapcsolat kérdésének ambivalenciája Wunder Judit Bond című animációjának is a témája. Az utóbbi időkben tűnt fel a hatalommal való visszaélés, a zaklatás jelensége. Agnes von Uray (Szépfalvi Ágnes) már a 90-es évek végén foglalkozott a párkapcsolati kiszolgáltatottsággal, a fizikai és lelki terrorral. A szexuális zaklatás Varga Anna Gizella Nem oké című diplomamunkájának volt tárgya még a #metoo-botrány kirobbanása előtt.
Összegezve elmondható, hogy a 2000-es évektől mintha nem létezne tabutéma a művészek számára, problémafelvetéseiket a társadalmi elvárások inspirálják, pontosabban a velük való oppozíció. Mindenesetre kevésbé jellemző az aktivista fellépés, munkáikat sok humorral és iróniával fűszerezve tálalják.